Pályaválasztási nyílt nap és tájékoztató

2018. november 22-én (csütörtökön) tartjuk az idei tanév első beiskolázási nyílt napját. Délelőtt 9:00 és 12:00 óra között várjuk az érdeklődő általános iskolás tanulókat és a szülőket az iskola Hunyadi utcai központi telephelyén. Délután 15:00 órától ugyancsak a központi épületben tájékoztatót is tartunk, ahol személyes megbeszéléseken, részletekbe menően további információkat is lehet kapni képzéseinkről, a bejutás feltételeiről, állami- és városi ösztöndíjakról, tanulószerződéses duális képzésről.

Az iskolai védőnő az egész nap folyamán rendelkezésre áll, így az egészségügyi alkalmassági kérdésekre is azonnal tudunk választ adni.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Meglátogatták iskolánkat a Piarista Iskola tanulói

November 14-én 40 tanuló érkezett hozzánk a szomszédos Piarista Iskolából. 3 szakmával ismerkedtek a diákok. A fiúk az asztalos tanműhelyben madáretetőket és húsvágó deszkát készítettek, a lányok sálat készíthettek maguknak, ruhákat tervezgettek, illetve a fodrász tanműhelyben, babafejeken, a frizurakészítéssel ismerkedtek.Az általános iskolásoknak diákjaink segítettek.

A jövőben is nyitva van a tanműhely, minden érdeklődő számára. Várjuk az általános iskolásokat és szüleiket egyaránt!

Hazaérkeztek Szlovéniából az Erasmus+ programban résztvett tanulók

Hazaérkeztek a szlovéniai Nova Goricáról az Erasmus+ mobilitási program keretében külföldi szakmai gyakorlaton lévő diákok. A program keretében 20 tanuló tölthetett három hetes gyakorlatot szlovéniai cégeknél és intézményeknél. Mindkét fél részéről pozitívak voltak a visszajelzések. Diákjaink jól érezték magukat a kinn tartózkodás ideje alatt és a munkahelyek is teljesen meg voltak elégedve a tanulók szakma felkészültségével hozzáállásával.

Oldalak

 

Amikor ügyet intézhetsz

Titkárságunk az alábbi időpontokban kereshető:

Hétfő: 8:00-16:00
Kedd: 8:00-16:00
Szerda: 8:00-16:00
Csütörtök: 8:00-15:30
Péntek: 8:00-14:30