Általános ápoló
Egészségügy
Tovább
Nagykanizsai Szakképzési Centrum
Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.
A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.
A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.
A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik.
A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.
Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.
A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.
Egészségügy
Fa- és bútoripar
Kreatív
Gépészet
Épületgépészet
Építőipar
Bányászat és kohászat
Szépészet
Egészségügy
Gépészet
Informatika és távközlés
Informatika és távközlés
Specializált gép- és járműgyártás
Fa- és bútoripar
Szépészet
Építőipar
Épületgépészet
Rendészet és közszolgálat
Egészségügy
Rendészet és közszolgálat
Szociális
Informatika és távközlés
Technikumi felvételi kódok | ||
Kód | Ágazat | Szakma |
11 | Szociális | Kisgyermekgondozó, -nevelő |
12 | Épületgépészet | Épületgépész technikus |
13 | Informatika és távközlés | Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus |
Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus | ||
Szoftverfejlesztő és -tesztelő | ||
14 | Bányászat és kohászat | Fluidumkitermelő technikus |
15 | Egészségügy | Általános ápoló (6 éves) |
16 | Egészségügy | Rehabilitációs terapeauta |
17 | Szépészet | Fodrász |
Kozmetikus technikus | ||
19 | Rendészet és Közszolgálat | Közszolgálati technikus |
A felvétel elbírálása az általános iskola 5., 6., 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi eredménye alapján történik. A felvételnél figyelembe vett tantárgyak: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv. Ötödik tárgynak a természetismeret, vagy fizika, vagy kémia, vagy biológia, vagy földrajz közül évfolyamonként a legjobb eredményt szá mítjuk. A rendészeti képzésen alkalmassági vizsgát szerve zünk. |
||
Honvéd Kadét Programban résztvevő tanulók lehetőségei: − ingyenes, honvédelmi jellegű szabadidős foglalkozások − extra tanulmányi ösztöndíj 3,5 átlag felett a szakképzési ösztöndíjon felül a honvédelmi alapismeretek választha tó tantárgyat tanulóknak − érettségi vizsgalehetőség honvédelmi alapismeretekből. |
Szakképző iskolai felvételi kódok | ||
Kód | Ágazat | Szakma |
40 | Gépészet | Épület- és szerkezetlakatos |
Hegesztő | ||
42 | Épületgépészet | Hűtő- és szellőzőrendszer-szerelő |
Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő | ||
44 | Specializált gép- és járműgyártás | Karosszérialakatos |
46 | Építőipar | Ács |
Burkoló | ||
Festő, mázoló, tapétázó | ||
Kőműves | ||
48 | Fa- és bútorpiar | Asztalos |
Kárpitos | ||
50 | Kreatív (I. kreatív ipar) | Divatszabó |
51 | Szociális | Szociális époló és gondozó |
53 | Orientációs évfolyam ** | |
Duális képzés és ösztöndíj A 9. évfolyamtól minden tanuló ösztöndíjat kap. Ágazati alapvizsga után a szakmai gyakorlat duális képzés for májában, külső cégnél, munkaszerződéssel is teljesíthető, amelyért a tanulónak juttatás jár. |
||
* Rendészet és közszolgálatágazatban alkalmassági vizsga is van. ** Orientációs évfolyam azoknak szól, akik az általános iskolából bizonytalan szakmaválasztással lépnének be a szakképzésbe |
Nagykanizsai Szakképzési Centrum